Bemutatkozunk

Az Ásványok Háza Gyöngyösoroszi községen túl, a mára már bezárt ércbánya szomszédságában helyezkedik el.

A gyűjteménynek helyet adó épület használt akkumulátor-feldolgozó üzemnek épült (régi térképeken: HAF üzem), ám nem készülhetett el az itt élők tiltakozása miatt. A félbemaradt építkezést évekkel később,
Európai-Uniós pályázattal sikerült mai állapotába felépíteni.

Múzeumunk 2014 nyarán nyitott, azóta is folyamatosan fejlődik. Mindig arra törekszünk, hogy kiállított anyagunkat mennyiségben és minőségben is fejlesszük, bemutatását minél élvezetesebbé, informatívabbá tegyük. Jelenleg is számos újításon dolgozunk, többek között a bemutatott ásványok tematikus rendszerezése folyik.

Az Ásványok Háza által bemutatott magángyűjtemény tulajdonosa Magyar Balázs hidrogeológus, akinél tanulmányai során alakult ki az életre szóló vonzalom az ásványok világa iránt. Jelenleg környezetvédelemmel és kármentesítéssel foglalkozik.  Fontos számára, hogy a fiatal korosztály bepillantást nyerhessen a természettudományok ezen ágába, megismerje és érdeklődjön iránta, hiszen közülük kerülhetnek ki a jövő geológusai, környezetvédői.

Kiállított anyagunk nemcsak tisztelgés a gyöngyösoroszi ércbánya, a geológus szakma és a természet kincsei előtt. Szeretnénk, ha minél több ember megcsodálhatná a földben rejlő csodás értékeket, és új ismeretekkel gazdagodjanak ezáltal.

Érdekesség

Logónkat kiállításunk egyik legszebb darabja ihlette, a gyöngyösoroszi ércbányából származó manganokalcit, ami a „Mátra csillaga” fantázianevet viseli.

3211 Gyöngyösoroszi, Károlytáró Hrsz.: 703/14., 9-es km

Telefon: +36 70/930 3869 • +36 30/768 1630

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adatkezelési tájékoztató

Nyitva tartás: 

Hétköznap és hétvégén 9.00-17.00

Pénztárzárás: 16.00

@ 2018 Ásványok Háza │ Gyöngyösoroszi │ Minden jog fenntartva

ALorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed vel lorem mollis, posuere orci ac, sollicitudin ex. Suspendisse id tempus ligula. Donec at ornare lectus. Sed quis mattis augue.

A lap tetejére